Elkészült a kisebbségi ombudsman jelentése a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről
2011-10-04 |
Magyarország 2 294 alapfokú oktatási intézményébe 2010/2011-es tanévben 758 566 tanuló járt. Nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés, oktatás a feladat-ellátási helyek 26,5%-ában, 608 iskolában folyt. Nemzeti, etnikai kisebbségi nevelésben, oktatásban összesen 108 212 tanuló vett részt, ez az összlétszám 14%-a. Van-e jövője ennek az oktatási formának a „reformok” után?
A most elkészült jelentés a második eleme egy, a kisebbségi köz-, és felsőoktatás teljes spektrumát bemutató átfogó elemzési kísérletnek, melynek – a kisebbségi óvodai nevelés helyzetére összpontosító – első szakasza ez év elején zárult le. A második vizsgálati szakasz alapvető célja, hogy a hazai nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés, oktatás tényleges helyzetébe nyújtson tárgyilagos betekintést, feltérképezze, hogy az adott körülmények mennyire felelnek meg a jogszabályi követelményeknek, illetve a jogi elvárások mennyiben alkalmazhatóak a gyakorlatban. A vizsgálat további célja, hogy az eredmények nyilvánosságra hozásával, jobbító javaslatok megfogalmazásával a jogalkotók és a kisebbségi általános iskolai nevelésben, oktatásban érintett jogalkalmazók munkáját elősegítse.
A jelentés teljes szövege elolvasható itt.
Jelentés a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről
Az átfogó oktatási vizsgálat korábbi jelentése:
Jelentés a nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés helyzetéről