Azért kívánok élni felszólalási jogommal, mert az elfogadás előtt álló új Alaptörvény döntő hatással lesz Magyarország kisebbség- és nemzetpolitikájára. Annál is inkább indokolt most megszólalnom, mert a beterjesztett tervezet - ha ebben a formában fogadják el - a jövőben nem tenné lehetővé, hogy a kifejezetten a kisebbségi jogok védelmére választott ombudsman állhasson ki a nyilvánosság elé a kisebbségek szószólójaként az Országgyűlés plénumán.

Mostani felszólalásom is e szerepkörömhöz kapcsolódik, az országos kisebbségi önkormányzatok egyeztetett álláspontját kívánom az Országgyűlés felé közvetíteni.

A nemzetiségi közösségek megdöbbenéssel tapasztalták, hogy az Alaptörvény jelen változata jelentős visszalépést eredményez a kisebbségi jogok terén, és az elmúlt két évtized kisebbségpolitikai eredményeinek szisztematikus lebontásához vezet.

Az elmúlt hetekben a Kormány, valamint a jogalkotás előkészítésében közreműködő Nemzeti Konzultációs Tanács egyértelműen kinyilvánították, hogy „példaszerű" szabályozást kívánnak a kisebbségi jogok tekintetében. Az Országgyűlés által tárgyalt T/2627 számú törvényjavaslat azonban nem felel meg ennek a célkitűzésnek, ezért az országos önkormányzatok, illetve szakmai érvek alapján magam is annak módosítását tartjuk szükségesnek.

Az országos kisebbségi önkormányzatok vezetői kidolgozták az Alaptörvény módosítására vonatkozó javaslataikat. Az elkészült normaszöveg-tervezetet alapfeltételnek tekintik ahhoz, támogatni tudják az alkotmányozás folyamatát. Ezeket a javaslatokat március 18-án átadták a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, valamint az országos önkormányzati elnökök felhatalmazását bírva a mai napon eljuttattam az Országgyűlés Alkotmányügyi, valamint az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságaihoz.

A kisebbségi közösségek alapvető elvárása, hogy az új Alaptörvény biztosítsa a kisebbségi jogok - így különösen a kulturális autonómia, a kisebbségi közoktatás, a hatékony önkormányzati önigazgatás, a jogaik védelmét ellátó országgyűlési külön biztosi intézmény - megőrzését és fejlesztését.

A kisebbségi közösségek azt kérik, hogy az Alaptörvény bevezető része, a Nemzeti Hitvallás utaljon a Magyarországon élő nemzetiségekre, közös történelmünkre, a magyar kultúrát is gazdagító értékeikre, hagyományaikra, nyelvükre.

Az országos kisebbségi önkormányzatok egyik legfontosabb elvárása, hogy az Alaptörvény - a magyar nyelv, valamint a siketek és némák jelnyelvének védelme mellett - a nemzetiségi nyelvek fennmaradásához szükséges feltételek biztosítását is állami kötelezettségként fogalmazza meg. Ez a szabályozás áll összhangban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának, illetve az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményének rendelkezéseivel.

Az Alaptörvény szövegébe bele kell építeni a kisebbségek közéletben való kollektív részvételi jogát. A közösség tagjaként gyakorolható nemzetiségi jogokat azért indokolt külön is említeni, mert - az Alkotmánybíróság megállapítása szerint - ezek jelentik a kisebbségi képviseleti rendszer egyik alkotmányos alapját.
Egyértelmű szabályozás szükséges a kisebbségi országgyűlési képviselet ügyében. Annak ellenére, hogy az újonnan megalakult Országgyűlés a múlt évben ennek érdekében módosította az Alkotmányt, ez már nem jelenik meg az új Alaptörvény tervezetében. Ehelyett mindössze az Országgyűlés munkájában való részvételről szól, ami biztosan nem jelent szavazati joggal járó tényleges képviseletet, sőt még a plenáris üléseken való tanácskozási jogot sem foglalja garantáltan magába. A kisebbségi közösségek egyöntetűen kérik a tényleges országgyűlési képviselet választójogi kedvezménnyel történő megvalósítását.

Kifogásolható az is, hogy a kisebbségi törvény a jövőben nem lenne sarkalatos (kétharmados) törvény. A kétharmados szavazatarány megőrzése azért szükséges, mert ezzel garantálható az, hogy a kisebbségi jogi kérdések szabályozása továbbra is széles körű parlamenti egyetértésen alapuljon.

Áttérve a külön biztosi rendszerre, hangsúlyoznom kell, hogy Alkotmány előkészítő bizottság hónapokon át tartó egyeztetéseket követően a jelenlegi - független, önálló feladatkörrel rendelkező - országgyűlési biztosok intézményének fenntartására tett javaslatot. Ezzel szemben az Alaptörvény előterjesztett tervezete nem ezt a modellt követi, hanem egyetlen ombudsmant szeretne a jövőben.

Az eddigi egyeztetések során többnyire azok az országgyűlési biztosok nyilvánítottak véleményt, akik az eddigi egyensúlyi helyzet saját javukra való megváltoztatásában érdekeltek. Az Önök frakcióvezetője is, furcsa módon, csak az egyik hivatalban lévő biztossal kíván találkozni, egyeztetni a kérdésről. Az elmúlt hónapokban következetesen tartottam magam ahhoz, hogy az eddig elvégzett munkámat nem nekem kell értékelnem, hanem erre az éves beszámolók kapcsán az Országgyűlésnek van lehetősége. Ám miután a tevékenységemről szóló beszámolókat immár harmadik éve nem tárgyalja a Parlament, most mégis arra kényszerülök, hogy a másfél évtizede hatékonyan működő intézmény védelmében megfogalmazzak néhány szakmai érvet.

A kisebbségi törvény elfogadásakor a kisebbségvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezetek egyöntetűen üdvözölték a kisebbségi ombudsmani intézmény bevezetését. Ezt követendő példának állították minden olyan többnemzetiségű ország elé, amelyek a kisebbségi jogokat nem csupán formális kérdésnek tekinti. Magyarország mindezidáig büszke volt arra, hogy egy olyan megoldást talált, amely valóban intézményes garanciát jelent a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítéséhez, és ennek átvételét javasolta a környező államok számára is. Nem túlzás tehát azt feltételezni, hogy mintaadó-jellege miatt a határon túli magyarság szempontjából sem közömbös az intézmény léte, státusza.

A kisebbségi ombudsmani hivatal eddigi működésének objektív megítélése érdekében csak néhány tényt kívánok említeni:

Az intézményt mindig is sajátos kettősség jellemezte. A hagyományos nemzetiségi jogok védelme mellett másik alapvető feladata a roma közösséggel szembeni faji (etnikai) diszkrimináció elleni fellépés.

A kisebbségi ombudsman iránt a kezdetektől fogva töretlen a kisebbségi közösségek bizalma. Ezt az is kifejezi, hogy ügyszámunk folyamatosan növekszik, az elmúlt években megduplázódott, immár jóval meghaladja az évi ezres számot. Ez az ombudsmanokhoz egy évben érkezett összes panaszt alapul véve nagyobb arányt jelent, mint ami a kisebbségi lakosság számarányából következne. Ez egyúttal a kisebbségi jogi jellegű jogsértések és visszásságok gyakoriságának egyik fő mutatója is.

A mindenkori kisebbségi biztosok hozzájárultak ahhoz, hogy a helyi és országos szinten jelentkező indulatokat jogi mederbe terelve és az adott esetre szabott megoldásokat megfogalmazva mindmáig elkerülhető volt az etnikai konfliktusok kirobbanása és szétterjedése. Szószólója volt azoknak az embereknek, akik a társadalom peremére kerülve jogaik védelmére más úton képtelenek voltak.

A külön biztosi rendszer fenntartása mellett szól, hogy az ügyfélkör jogilag jól behatárolható, és a panaszosok számára sem jelent a gyakorlatban nehézséget az, hogy mely ügyükben mely országgyűlési biztoshoz fordulhatnak segítségért. Jól mutatja ezt a kisebbségi biztoshoz érkezett, és hatáskör hiányában egy másik ombudsmanhoz áttett panaszügyek elenyésző száma, ez ugyanis nem haladja meg az összes ügy mintegy fél százalékát. Az ügyfelek tehát tisztában vannak azzal, hogy milyen panaszaikkal, melyik ombudsmanhoz fordulhatnak.

A kisebbségi biztoshoz érkező beadványok többsége egyéni panasz, amelyek kapcsán - a tényleges vizsgálaton túl - nagy hangsúlyt kap a személyesség, az ügyfelekre való odafigyelés. Munkatársaim naponta körülbelül harminc telefonhívást fogadnak, gyakran olyan szegény sorsú, a társadalmi előítéletektől sújtott emberektől, akik tőlünk várnak segítséget, tanácsot. A munkateher értékelésekor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a hivatalon belül a kisebbségi ombudsman rendelkezik a legkisebb személyi állománnyal, az ügyintézők száma 15 fő, szemben azzal, hogy általános hatáskörű biztos több mint 40 munkatársat foglalkoztat.

Az intézmény az elmúlt másfél évtizedben mindent megtett annak érdekében, hogy a politikai döntéshozók reális képet kaphassanak arról, hogy a gyakorlatban hogyan érvényesülnek a nemzetiségi jogok, milyen irányba indokolt azok továbbfejlesztése. Ennek érdekében hiánypótló jellegű vizsgálati jelentések készültek a kisebbségi oktatás és nevelés, a kulturális jogok, a média, a választójog, az önkormányzatiság, az etnikai adatok kezelése területén. Tevékenységünk hozzájárult ahhoz is, hogy a sokszor ellentmondásos és kaotikus kisebbségi joganyagot egyáltalán alkalmazni tudták az állami és önkormányzati szervek.

Ezeket a tényeket azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, mert az Alaptörvény tervezetének kidolgozója ezekről láthatólag nem vett tudomást. Ezzel szemben olyan érveket hozott fel az intézmény átszervezése, a kisebbségi ombudsmani tisztség megszüntetése mellett, amelyeknek nincs valós szakmai indokoltsága.

Nem helytálló így az egységes országgyűlési biztosi rendszer melletti azon érv sem, hogy az „egyszemélyes intézmény" hatékonyabb feladatellátást tesz lehetővé. A minőség biztosítékát a speciális szakértelem, az adott jogterület iránti elkötelezettség, az ügyfélközpontú eljárásrend, valamint a végrehajtó hatalomtól való függetlenség adja. Gyakorlati példákkal is igazolható, hogy az alapjogok egységes védelme esetén a gyengébb érdekérvényesítési képességgel rendelkező kisebbségi csoportok jogvédelme háttérbe szorul. Így például Romániában, ahol az országgyűlési biztos egyik helyettese foglalkozik a nemzeti kisebbségi jogokkal ez a szervezeti struktúra jelentősen megnehezíti a kisebbségi jogokkal kapcsolatos panaszok áttekintését. Ezt jól érzékelteti, hogy az éves beszámolókban a nemzetiségek, így az erdélyi és a csángó magyarság panaszügyeit elkülönítve nem is ismertetik.

Az az érv sem helytálló, amely szerint Európában kizárólag az egy ombudsmanra épülő szabályozás lenne a jellemző. Európában megközelíti a tízet azon országok száma, ahol jelenleg is kettő vagy annál több önálló hatáskörrel rendelkező biztos tevékenykedik. A feladatmegosztás és a függetlenség minden esetben a jogalkotó adott jogterületre irányuló kiemelt figyelmét jelzi és az érintett alapjog intenzívebb védelmét jelenti. Ezt elismerve építették be 1989-ben az Alkotmányba a kisebbségek védelmét, majd 2007-ben megerősítették a külön biztosi struktúrát - mindkét esetben teljes konszenzussal. A külön biztosok szaktudása és a vizsgálatokból adódó gyakorlati tapasztalata elengedhetetlen a felmerülő problémák megoldásához.

Az ombudsman személyes intézmény, a tisztség betöltője saját személyiségét viszi bele munkájába. Három egyenrangú biztos háromszor akkora médiaérdeklődést tud felkelteni, mint az egyetlen főbiztos. Fontos továbbá, hogy ebben az esetben a jogvédelmet több egyenrangú szakértő végzi, ami egyenletesebb munkamegosztást eredményez, mintha minden feladatkör egyetlen személyre hárulna.

Az Alkotmány-javaslatban olvasható megoldás, a külön biztosok megszüntetése, illetve „lefokozása" helyettessé a kisebbségi kérdések súlytalanná válását eredményezné. A nemzetiségi jogok kiemelt védelme megszűnne, elveszne a más szemléletmódot igénylő mintegy 60 különféle alapjog között.

Az Alkotmány tervezete alapján nem egyértelmű még az sem, hogy az alapvető jogok biztosa köteles volna-e olyan helyettest kinevezni, aki kizárólagosan a kisebbségi jogi visszásságokat orvosolja. Ám még ha élne is ezzel a lehetőséggel, valójában ez a személy csak elnevezésében lenne helyettes, legfeljebb döntéselőkésítést végezne, hiszen minden jogkört az alapvető jogok biztosa gyakorolna.

A külön biztosi rendszer egyik nagy előnye éppen abban rejlik, hogy az adott alkotmányos területen kiemelkedő elméleti vagy gyakorlati szakértelemmel rendelkező ombudsman maga dönthet arról, hogy egyedi ügyek mellett milyen területeken kíván átfogó vizsgálatot folytatni. Ez pedig azért fontos jogosítvány, mert az elmúlt másfél évtizedben a kisebbségi biztos megállapításai, javaslatai alapozták meg a kisebbségi jog és az antidiszkriminációs jog fejlesztésének irányát.

A nemzetiségi kulturális, nyelvi és képviseleti jogok csorbítása, valamint a külön biztos önálló hatáskörének megvonása, a jogvédelem hatékonyságának csökkentése mellett rossz üzenetet közvetítene a lakosság mintegy 10 %-át adó kisebbségi állampolgárok felé, illetve megkérdőjelezné a magyarországi nemzetiségpolitika céljait. Különösen az EU soros elnökségi posztját betöltő Magyarország hitelessége csorbulna az európai roma stratégia vitájában.

A fentieket összegezve azt kérem, hogy az Országgyűlés- az országos kisebbségi önkormányzatok álláspontjával összhangban - módosítsa az Alaptörvényben a nemzetiségi jogokat, és fogalmazza meg az érvényülésükhöz szükséges intézményi garanciákat is.

Ne felejtsék el a régiek igazságát: „Ne arra figyelj, hogy mit mond a többség, hanem arra az egyre, aki érti az igaságot, és még inkább arra, mit mond az igazság."

Mindannnyiunknak számot kell adnunk a történelem előtt tetteinkről, lehetőség szerint úgy, hogy ne kelljen még az unokáinknak is pironkodniuk. Nekem tiszta a lelkiismeretem, biztos vagyok benne, hogy Önök is ennek a figyelembevételével fognak dönteni.