Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos találkozója Balog Zoltán és Szászfalvi László államtitkárokkal
2010-06-16 |
Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa megbeszélést folytatott a hazai kisebbségeket érintő ügyekben illetékes államtitkárokkal. Az új kormányzati struktúrában Balog Zoltán a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárként, Szászfalvi László pedig egyházügyi, nemzetiségi és civilügyi államtitkárként foglalkozik a kisebbségi közösségek helyzetével.
Az ombudsman eredményes szakmai eszmecserét folytatott a két államtitkárral, a hazai kisebbségek helyzetéről, a kisebbségi önkormányzati rendszer átalakításáról, a kisebbségi törvény újragondolásáról, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása érdekében tervezett lépésekről.
A megbeszélés során érintették az integráció, a szegregáció, a foglalkoztatás valamint az oktatási és kulturális ügyek témakörét is.
Kállai Ernő átadta Balog Zoltán és Szászfalvi László részére a hivatalba lépése óta készített koncepcionális jelentőségű javaslatait, az államtitkárok pedig felkérték az ombudsmant, hogy szakmai közreműködőként vegyen részt a kisebbségi jogok érvényesítését biztosító jogszabályok kidolgozásában.
Az államtitkárok és az ombudsman kifejezték abbéli reményüket, hogy a jövőben is az eredményes munkakapcsolat erősítésére törekednek.