EGY BATYUVAL... MIT EINEM BÜNDEL...
2007-11-16 |
Tisztelt Elnök Asszony, Hölgyeim és Uraim!
A mai napon egyszerre szomorú és elgondolkoztató megemlékezésre gyűltünk össze.
Szomorú, mert azzal kell szembesülnünk, hogy a magyar történelem egy időszakában, félretéve minden racionális jogelvet, a magyar állam, a magyar társadalom a kollektív bűnösség és büntetés eszméjének a jogosságát hangoztatva, egy teljes népcsoportot helyezett törvényen és országhatáron kívül. Voltak olyanok ebben a népcsoportban, mint minden más közösségben is, akik elkövettek bűnöket? Igen, de ez senkit nem jogosít fel arra, hogy politikai célok megvalósítása érdekében vagy akár csak kényelemből, azt a megoldást válassza, hogy mindenkit, fiatalokat és időseket, szegényeket és gazdagokat, bűnösöket és ártatlanokat egyformán büntessen és kirekesszen a társadalomból.
Ami még szomorúbb, hogy ez nem csak egyszeri eset volt a magyar társadalom történetében. Voltak időszakok, amikor a magyar politikai vezetés támogatásával és a magyar társadalom belenyugvó cinkosságával tettek tönkre életeket, fosztottak meg emberi jogaiktól teljes népcsoportokat.
Minderről nem szeretünk beszélni, mert olyan „kényelmetlennek” tűnik szembenézni apáink bűneivel. Azt gondoljuk, ha nem beszélünk róla, akkor az olyan, mintha meg sem történt volna. Pedig ez rendkívüli nagy tévedés. A múlt feldolgozatlansága jelenünket emészti fel.
Hiszen napjainkban is vannak olyan csoportok a magyar és az európai társadalomban, akik a szólásszabadság alkotmányos eszméje mögé bújva, egyre kevésbé szemérmesen hirdetik az ordas eszméket. A mai magyar és európai társadalomban is megfogalmazódnak azok az „ötletek”, amelyek egy-egy népcsoport teljes kirekesztésére irányulnak. Egyelőre „csak”azt nem szeretjük, ha egy iskolába járnak gyerekeink, vagy egy munkahelyen dolgozunk az „olyanokkal”.
De a magyar multikulturális állam eszméjét is sokan tagadják, kijelentve, hogy nincsenek igazi nemzetiségi közösségek Magyarországon, legfeljebb csak az „etnobizniszben” érdekelt, jogaikkal visszaélő honfitársaink. És ha mégiscsak vannak még néhányan, akkor húzzuk addig az időt, amíg teljesen nem asszimilálódnak, soha be nem váltva a politika nekik tett ígéreteit.
Mindezek miatt egyre több, tisztességesen gondolkodó, a magyar társadalom jövőjéért aggódó ember hiszi azt, hogy eljött a szembenézés ideje. Most, itt, a magyar demokrácia gyönyörű és felemelő díszletei között, őszintén remélem, hogy ez a nap, csak valaminek a kezdete.