Főoldal
BÚCSÚ Tájékoztatás ügyfeleinknek folyamatban lévő ügyeikről Megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját a kisebbségi ombudsman Jelentés a nemzetiségi felsőoktatás helyzetéről Utóvizsgálat Gyöngyöspatán Vélemény a készülő nemzetiségi törvény tervezetéről Kanada nagykövetének látogatása A kisebbségi ombudsman véleménye a köznevelési törvény tervezetéről Látogatás az Országgyűlési Biztos Hivatalában A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia című tervezetről Elkészült a kisebbségi ombudsman jelentése a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről Kisebbségtudományi konferencia Egerben A Roma Holokauszt évfordulója A szlovák kormány emberi jogi szakértőjének látogatása a kisebbségi ombudsman hivatalában Justiitia Regnorum Fundamentum-díj Ennyit ér a kormánypártok közjogi és politikai garanciája? Ennyit ér a szava, Szájer Úr? Országjárás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Könyvbemutató Az ENSZ rasszizmus elleni különmegbízottjának látogatása A kisebbségi ombudsman, valamint a hazai nemzetiségi közösségek vezetőinek közös állásfoglalása az Alaptörvény nemzetiségi jogi rendelkezéseiről Szarka László kapta az idei Kemény István-díjat Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2011. május 3-4. között Bács-Kiskun megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kis A kisebbségi ombudsman sajtóközleménye a Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események utáni helyzetről A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről Fogyatkozó hittel és bizalommal A kisebbségi biztos a Büntető Törvénykönyv módosítását javasolja a faji indítékú bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés érdekében A Szlovén Köztársaság nagykövetének látogatása A szlovák nagykövet látogatása Megemlékezés a Magyar-Lengyel Barátság Napjáról Kállai Ernő 2011. március 22-i parlamenti felszólalása A kisebbségi ombudsman vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket …és mi lesz a kisebbséghez tartozók emberi méltóságával? Nagykövetek látogatása 2011. március 15. Mit kívánnak a magyarországi nemzetiségek Nyilatkozat Kállai Ernő felszólalása a Parlamentben a kisebbségi választásokról készült jelentés vitájában Ombudsmani látogatás Baranya megyében Dr. Kállai Ernő és Eleni Tsakopoulos Kounalakis találkozója Évértékelő sajtótájékoztató Kállai Ernő a Szociológiai Társaság elnökségi tagja Kisebbségekért Díj 2010 Szimpózium a romák társadalmi felzárkózásáról Ombudsmani látogatás Komárom-Esztergom megyében
 
  Hírek
Látogatás az Országgyűlési Biztos Hivatalában A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia című tervezetről Elkészült a kisebbségi ombudsman jelentése a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről A Roma Holokauszt évfordulója A szlovák kormány emberi jogi szakértőjének látogatása a kisebbségi ombudsman hivatalában Justiitia Regnorum Fundamentum-díj Ennyit ér a kormánypártok közjogi és politikai garanciája? Ennyit ér a szava, Szájer Úr? Országjárás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Könyvbemutató Az ENSZ rasszizmus elleni különmegbízottjának látogatása A kisebbségi ombudsman, valamint a hazai nemzetiségi közösségek vezetőinek közös állásfoglalása az Alaptörvény nemzetiségi jogi rendelkezéseiről Szarka László kapta az idei Kemény István-díjat Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2011. május 3-4. között Bács-Kiskun megyébe látogattak, ahol több településen tájékozódtak a megyében élő kis A kisebbségi ombudsman sajtóközleménye a Gyöngyöspatán lezajlott tragikus események utáni helyzetről A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2011 márciusában történt gyöngyöspatai események és a hasonló jelenségek veszélyeiről Fogyatkozó hittel és bizalommal A kisebbségi biztos a Büntető Törvénykönyv módosítását javasolja a faji indítékú bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés érdekében Ombudsmani látogatás Baranya megyében Dr. Kállai Ernő és Eleni Tsakopoulos Kounalakis találkozója Kállai Ernő találkozója a Szlovák Köztársaság nagykövetével A kisebbségi ombudsman fogadta a Washingtoni Külügyminisztérium roma ügyekkel foglalkozó tanácsadóját Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetés Dr. Szajbély Katalinnak Kövér László és Kállai Ernő találkozója A roma holokauszt nemzetközi emléknapja Manuel Sarrazin látogatása Kállai Ernőnél Kállai Ernő a Szociológiai Társaság elnökségi tagja Kisebbségekért Díj 2010 Szimpózium a romák társadalmi felzárkózásáról Ombudsmani látogatás Komárom-Esztergom megyében Dr. Kállai Ernő gondolatai az Emberi Jogok Napján Találkozó a Cseh Szenátus delegációjával „A romák felzárkózása európai dimenzióban” Kerekasztal konferencia a romák társadalmi beilleszkedéséről Előadás a Corvinus Egyetemen Kállai Ernő találkozója Pordány Lászlóval II. Egri Roma-zenei fesztivál XI. Regionális Német Nemzetiségi Kulturális Gála Kállai Ernő és Morten Kjaerum találkozója Szociális EXPO Multikulturális Magyarország a médiában Több nyelven egy hazában Évzáró a Független Médiaközpontban Konferencia Burgenlandban Kisebbségi érdekképviselet - Haszonszerzés vagy közösségi érdek? Kállai Ernő találkozója Bayer Mihállyal Az aradi vértanúk Kállai Ernő és Darja Bavdaz Kuret nagykövet találkozója A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Vándorgyűlése Magyarországi Szlovákok Napja Justitia Regnorum Fundamentum-díj A kisebbségi önkormányzati választások zavartalan lebonyolítását segítő állásfoglalások Magyarországi Lengyelek Napja Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos találkozója Balog Zoltán és Szászfalvi László államtitkárokkal Kállai Ernő találkozója az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság vezetőivel Ombudsmani vélemény a települési és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről szóló törvényjavaslatról Kállai Ernő részvétnyilvánítása Furmann Imre halála alkalmából Közelednek a kisebbségi választások Ombudsmani látogatás Nógrád megyében Dr. Kállai Ernő találkozója az Internationaler Baouorden képviselőivel Kállai Ernő és Goran Bašić találkozója Felhívás a települési kisebbségi önkormányzati választások törvényes lebonyolításának, tisztaságának megőrzése érdekében Esélyegyenlőségi Nap Dr. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman hivatalában fogadta Andrzej Mirgát, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) romaügyi főtanácsadóját. Archívum
 
  A kisebbségi biztos és hivatala  
  Dokumentumok  
  Panaszügyek  
  Könyvespolc  
  Tudásbázis  
  Országos kisebbségi önkormányzatok  
  Sajtószoba  
  Kisebbség és média  
  II. Kisebbségi Kerekasztal  
  Partnereink  









:: HU :: ADATOK ::


Dr. Kállai Ernő fontosabb publikációi

kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás


 

 

Önálló kötet magyar nyelven:

  • Kállai Ernő: Helyi cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon. Budapest: MTA Etnikai-nemzetiségi Kisebbségkutató Intézet - Gondolat Kiadói Kör, 2005, 204 p.

 

Szerkesztett kötetek magyar nyelven:

  • Kállai Ernő (szerk. Gyulavári Tamással): A jövevényektől az államalkotó tényezőkig. A nemzetiségi közösségek múltja és jelene Magyarországon. Budapest: OBH, 2010. 448. o.
  • Kállai Ernő (szerk. Kovács Lászlóval): Megismerés és elfogadás. Pedagógiai kihívások és roma közösségek a 21. század iskolájában. Budapest: Nyitott Könyvműhely, 2009. 264. o.
  • Kállai Ernő (szerk.): A magyarországi cigány népesség helyzete a 21. század elején. Kutatási gyorsjelentés. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2003, 145 p.
  • Kállai Ernő (szerk. Törzsök Erikával): Átszervezések kora. Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2002 - 2006. EOKIK, Budapest, 2004, 220 p.
  • Kállai Ernő (szerk. Törzsök Erikával): Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2004: Helybenjárás EOKIK, Budapest, 2005, 203. p.
  • Kállai Ernő (szerk. Törzsök Erikával): Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás. EOKIK, Budapest, 2004, 220 p.
  • Kállai Ernő (szerk. Törzsök Erikával): Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2002. Változások, az ígéretek és a várakozások éve. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2003, 100 p.
  • Kállai Ernő (szerk. Törzsök Erikával): Cigánynak lenni Magyarországon. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Programiroda, 2000, p. 89 p.

 

Szerkesztett kötetek idegen nyelven:

  •  Kállai Ernő (ed.): The Gypsies/The Roma in Hungarian Society Teleki László Alapítvány, 2002, 177 p.
  •  Kállai Ernő, Törzsök Erika (eds): The Age of Reorganization. A Roma's Life in Hungary. Report between 2002 and 2006. EOKIK, Budapest, 2006, 165. p.
  •  Kállai Ernő, Törzsök Erika (eds): A Roma's Life in Hungary. Report 2004. Stagnation. EOKIK, Budapest, 2004, 163. p.
  •  Kállai Ernő, Törzsök E. (szerk.): A Roma's life in Hungary. Report 2002: A year of changes, promises and expectations. EOKIK, Budapest, 2003, 100 p.
  • Kállai Ernő, Törzsök Erika (eds): A Roma's Life in Hungary. Report 2003: Illusory politics and standing still EOKIK, Budapest, 2004, 218 p.
  •  Kállai Ernő, Törzsök Erika (eds): A Roma's Life in Hungary Bureau for Europen Comparative Minority Research, 2000, 99 p.


Tanulmányok, kötetfejezetek magyar nyelven:

  • Kállai Ernő (Varjú Gabriellával): A kisebbségi törvény. In: Kállai Ernő (szerk. Gyulavári Tamással): A jövevényektől az államalkotó tényezőkig. A nemzetiségi közösségek múltja és jelene Magyarországon. Budapest: OBH, 2010. 178-205. o.
  • Kállai Ernő (Bindorffer Györgyivel és Dóczé Nikolettel): A magyarországi nemzetiségi közösségek történelme és jelene In: Kállai Ernő (szerk. Gyulavári Tamással): A jövevényektől az államalkotó tényezőkig. A nemzetiségi közösségek múltja és jelene Magyarországon. Budapest: OBH, 2010. 49-144. o.
  • Kállai Ernő: A meg nem valósult kulturális autonómia - Cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon In: Egyenlítő 2010. október.
  • Kállai Ernő, Kovács László: A cigány/roma nemzetiségi képzés a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán In: Képzés és gyakorlat 2010/1. szám. 87-91. o.
  • Kállai Ernő: Cigányok/romák és a magyar társadalom In: Sándor Péter-Vass László(szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2009-ről. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2010.
  • Kállai Ernő: Tehet-e valamit egy cigány kisebbségi önkormányzat a romák esélyegyenlősége érdekében? In: Majtényi Balázs (szerk.): Lejtős pálya. Antidiszkrimináció és esélyegyenlőség. Budapest: L'Harmattan, 2009. 200-209. o. 
  •  Kállai Ernő: Cigányok/romák Magyarországon. Társadalomtörténeti vázlat. In: Kállai Ernő - Kovács László (szerk,): Megismerés és elfogadás. Pedagógiai kihívások és roma közösségek a 21. század iskolájában. Budapest: Nyitott Könyvműhely, 2009. 156-175. o.
  • Kállai Ernő: A kisebbségi ombudsman tevékenysége és a roma közösségek In: Rendészeti Szemle 2008/5. 3-23. p.
  • Kállai Ernő: Cigányok/romák Magyarországon In: Romák a történelemtanításban. Budapest: Történelemtanárok Egylete, 2008. 5-17. o.
  • Kállai Ernő: A kisebbségi ombudsman lehetőségei napjainkban. In: Heizerné Hegedűs Éva (szerk.): Az ombudsman intézménye és az emberi jogok védelme Magyarországon. Bp.: Országgyűlési Biztosok Hivatala, 2008. 20-28. p.
  • Kállai Ernő: Cigányok/romák Magyarországon. In: Mazzag Éva - Kárpáti Árpád (szerk.): Kezdeményezés az összetartó társadalomért. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, 2008. 14-22. o.
  • Kállai Ernő: A kisebbségek léthelyzetéről és a jogokról. In: Trócsányi László (szerk.): A mi alkotmányunk. Vélemények és elemzések Magyarország Alkotmányáról. Budapest: Complex, 2006. 430-434. o.
  • Kállai Ernő: Kormányzati romapolitika az elmúlt négy évben. In: Kállai Ernő - Törzsök Erika (szerk.): Átszervezések kora. Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2002-2006. Budapest: EOKIK, 2007. 187-203. o.  
  • Válogatás a magyarországi romákat érintő legfontosabb eseményekből 2002-2006. In: Kállai Ernő - Törzsök Erika (szerk.): Átszervezések kora. Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2002-2006. Budapest: EOKIK, 13- 56.
  • Kállai Ernő: Első kísérlet egy konfliktusmodell alkotására a roma - nem roma együttélésben. In: Kovács Nóra - Osvát Anna - Szarka László (szerk.): Etnikai identitás, politikai lojalitás. Nemzeti és állampolgári kötődések. Tér és Terep 4. Budapest, Balassi Kiadó, 2005. 150-163. o.  
  • Kállai Ernő: Válogatás a magyarországi romákat érintő 2002-es eseményekből. In: Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2004. EOKIK. 2005. pp. 5-40..
  • Kállai Ernő: A helyi cigány kisebbségi önkormányzatok működésének néhány tapasztalata Magyarországon. „... én húzom a szekeret, és ők meg tolják, ha kell ..." In: Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2004. EOKIK. 2005. pp. 130-157.
  • Kállai Ernő: Helyi cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon. In: Pro Minoritate 2005/nyár. 110-140.
  • Kállai Ernő: Kisebbségi önkormányzatok, In: Deszpot G., Diósi Á. (szerk.): Fejéről a talpára. Ismeretek a cigányságról a cigányságért., Fővárosi Tegyesz/Önkonet Kft, 2004, pp. 114-126.
  • Kállai Ernő: Válogatás a magyarországi romákat érintő 2003-as eseményekből, In: Kállai E., Törzsök E. (szerk.): Cigánynak lenni Magyarországon Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás, EOKIK, Budapest, 2004, pp. 10-40.
  • Kállai Ernő: Társadalmi, politikai események, In: Kállai E., Törzsök E. (szerk.): Cigánynak lenni Magyarországon Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás, EOKIK, Budapest, 2004, pp. 126-132.
  • Kállai Ernő: Működési tapasztalatok és változási igények a helyi cigány kisebbségi önkormányzatoknál, In: Kovács Nóra, Osvát Anna, Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből. III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, pp. 227-252.
  • Kállai Ernő: Cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon - kutatási gyorsjelentés, In: Kállai E. (szerk.): A magyarországi cigány népesség helyzete a 21. század elején. Kutatási gyorsjelentés. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2003, pp. 27-91.
  • Kállai Ernő: Kormányzati törekvések 2002: a választások, a változások, és a várakozások éve. In: Kállai E. (szerk.): Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2002. A változások, az ígéretek és a várakozások éve., Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2003, pp. 92-99.
  • Kállai Ernő: Válogatás a magyarországi romákat érintő 2002-es eseményekből. In: Kállai E. (szerk.) Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2002. A változások, az ígéretek és a várakozások éve. EOKIK, Budapest, 2003, pp. 8-28.
  • Kállai Ernő: A cigány és nem cigány népesség alakulása a CKÖ kutatás által vizsgált területen, In: Kovács Nóra, Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003, pp. 149-162.
  • Kállai Ernő: Népszámlálási nemzetiségi adatok - romák, In: Kovács Nóra, Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003, pp. 293-298.
  • Kállai Ernő: A cigányzenészek helye és szerepe a magyar társadalomban és a magyar kultúrában, In: Kovács Nóra, Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből, Akadémiai Kiadó, 2002, pp. 327-345.
  • Kállai Ernő: Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Magyarországon, In: Reisz T., Andor M. (szerk.): A cigányság társadalomismerete, Iskolakultúra, 2002, pp. 90-100.
  • Kállai Ernő: Cigányzenészek, In: Kováts András (szerk.): Roma migráció, MTA Kisebbségkutató Intézet-Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont, 2002, pp. 72-90.
  • Kállai Ernő: Roma vállalkozók, In: Kovalcsik K. (szerk.): Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből, BTF-IFA-MKM, 2002.
  • Kállai Ernő: Magaura cigányok, Beszélő, III. folyam, VI. évfolyam (2. szám), 66-74. (2001)
  • Kállai Ernő: Roma vállalkozók 1998-ban, In: Kemény István (szerk.): Cigányok/romák és a láthatatlan gazdaság, AKM-Osiris, 2000, pp. 38-80.
  • Kállai Ernő: A cigányság története 1945-től napjainkig, In: Kemény István (szerk.): A magyarországi romák. Útmutató Kiadó, 2000, pp. 16-24.
  • Kállai Ernő, Szuhay Péter: Kiemelkedő személyiségek, In: Kemény István (szerk.): A magyarországi romák, Útmutató Kiadó, 2000, pp. 121-127.
  • Kállai Ernő: Cigányság és cigányságkutatás, In: Böszörményi J., Józsa M. (szerk.): A romakérdés az integráció csapdájában, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Programiroda, 2000, pp. 54-58.
  • Kállai Ernő: Cigányzenészek és külföldi lehetőségeik, In: Mozgó Világ, 26. évfolyam (10), 96-101 (2000)
  • Kállai Ernő: A cigányság története 1945-től a rendszerváltásig és a rendszerváltás után, In: Kállai E., Törzsök E. (szerk.): Cigánynak lenni Magyarországon, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Programiroda, 2000, pp. 11-16.
  • Kállai Ernő: Zene, In: Kállai Ernő, Törzsök Erika (szerk.): Cigánynak lenni Magyarországon, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Programiroda, 2000, pp. 64-67.
  • Kállai Ernő: Kormányzati, politikai törekvések, In: Kállai Ernő, Törzsök Erika (szerk.): Cigánynak lenni Magyarországon, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Programiroda, 2000, pp. 71-81.
  • Kállai Ernő: Egy cigány kisebbségi önkormányzat működése, In: Csefkó F., Pálné Kovács I. (szerk.): Kisebbségi önkormányzatok Magyarországon, 1994-1998, Osiris-MTA Kisebbségkutató Műhely-MTA Regionális Kutatások Központja, 1999, pp. 300-307.
  • Kállai Ernő: Romák a médiában - mintegy bevezetésként, In: Regio, 10. évfolyam(1), 218-220 (1999)
  • Kállai Ernő: Az abonyi cigány kisebbségi önkormányzat működése, In: Regio, 9. évfolyam (4), 99-110 (1998)
  • Kállai Ernő: A cigányság és a jogvédelem, In: Kisebbségkutatás, 7. évfolyam (3. szám), 383-384 (1998)


Tanulmányok, kötetfejezetek idegen nyelven:

  •  Kállai Ernő: Legislation and Government Programs Relating to the Roma Population in Hungary since the Political Changes of 1989-90. In: Kemény István (ed): Roma of Hungary. Columbia University Press, New York, 2005. 288-334. p.
  • Kállai Ernő: Magaura Roma. Roma Enterpreneurs in 1998. In: Kemény István (ed): Roma of Hungary. Columbia University Press, New York, 2005. 247-272.p.
  • Kállai Ernő: The government's Roma policy int he past four years. In: Kállai Ernő, Törzsök Erika (eds): The Age of Reorganization. A Roma's Life in Hungary. Report between 2002 and 2006. EOKIK, Budapest, 2006. pp. 148-165.
  • Kállai Ernő: A chronological digest of events affecting the Roma of Hungary in 2002 - 2006. In: Kállai Ernő, Törzsök Erika (eds): The Age of Reorganization. A Roma's Life in Hungary. Report between 2002 and 2006. EOKIK, Budapest, 2006. pp. 13-58.
  • Kállai Ernő: Some Experience about the Operation of Local Roma Self-governments in Hungary. „... I pull the cart and they push it, if necessary ..." In: A Roma's life in Hungary. Report 2004: Stagnation, (Eds Kállai E., Törzsök E.), EOKIK, Budapest, 2005. pp. 137-163.
  • Kállai Ernő: A chronological digest of events affecting the Roma of Hungary in 2004. In: A Roma's life in Hungary. Report 2004: Stagnation, (Eds Kállai E., Törzsök E.), EOKIK, Budapest, 2005. pp.9-45.
  • Kállai Ernő: A chronological digest of events affecting the Roma of Hungary in 2003. In: A Roma's life in Hungary. Report 2003: Illusory politics and standing still, (Eds Kállai E., Törzsök E.), EOKIK, Budapest, 2004, pp. 11-43.
  • Kállai Ernő: Events in Goverment, Politics and Society, In: A Roma's Life in Hungary. Report 2003: Illusory Politics and Standing Still, (Eds Kállai E, Törzsök E), EOKIK, Budapest, 2004, pp. 138-144.
  • Kállai Ernő: A chronological digest of events affecting the Roma of Hungary in 2002. In: A Roma's life in Hungary. Report 2002: a year fo changes, promises and expectations, (Eds Kállai E., Törzsök E.), EOKIK, Budapest, 2003, pp. 9-32.
  • Kállai Ernő: Government initiatives in 2002: a year of elections, changes and expectations. In: A Roma's life in Hungary. Report 2002: a year fo changes, promises and expectations, (Eds Kállai E., Törzsök E.), EOKIK, Budapest, 2003, pp. 106-113.
  • Kállai Ernő: The Hungarian Roma Population During the Last-Half Century, In: The Gypsies/The Roma in Hungarian Society, (Ed. Kállai E), Teleki László Alapítvány, 2002, pp. 35-50.
  • Kállai Ernő: Gypsy Musicians, In: Roma Migration, (Ed. Kováts A), MTA Kisebbségkutató Intézet-Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont, 2002, pp. 75-96.
  • Kállai Ernő: History of the Gypsies of Hungary, In: Europe in - Sight, (Eds Ambrus D, Harkányi L), Pillar Foundation, 2002, pp. 193-198.
  • Kállai Ernő: Music, In: Europe in - Sight, (Eds Ambrus D, Harkányi L), Pillar Foundation, 2002, pp. 233-236.
  • Kállai Ernő: The Situation of the Roma in Hungary on the Threshold of the Third Millenium, Ministry of Foreign Affairs, Hungary, 2001, 32 p.
  • Kállai Ernő: La Situation Des Tsiganes De Hongrie Au Seuil Du Troisiéme Millénaire, Ministry of Foreign Affairs, Hungary, 2001, 32 p.
  • Kállai Ernő: Die Lage der Roma in Ungarn zu Beginn des 3. Jahrtausends, Ministerium für auswartige Angelegenheiten, 2001, p. 32 p.
  • Kállai Ernő: The Roma and research on the Roma, In: Caught in the Trap of Integration, (Eds Böszörményi J, Józsa M), Bureau for European Comparative Minority Research, 2000, pp. 54-58.
  • Kállai Ernő: History of the Gypsies from 1945 to the 1989 change in régime, In: A Roma's Life in Hungary, (Eds Kállai E., Törzsök E.), Bureau for Europen Comparative Minority Research, 2000, pp. 13-20.
  • Kállai Ernő: Legislative and policy initiatives, In: A Roma's Life in Hungary, (Eds Kállai E., Törzsök E.), Bureau for Europen Comparative Minority Research, 2000, pp. 79-86.
  • Kállai Ernő: Music, In: A Roma's Life in Hungary, (Eds Kállai E, Törzsök E), Bureau for Europen Comparative Minority Research, 2000, pp. 72-75.

 

 

 



alsó szegély