Kállai Ernő találkozója az ERRC vezérigazgatójával
2009-09-21 |
Kállai Ernő hivatalában fogadta Robert Kushen urat, az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) vezérigazgatóját, valamint Madeleine Elmqvist asszonyt, aki az emberi illetve kisebbségi jogok szakértője.
Az ERRC egy nemzetközi jogvédő szervezet, mely a romák emberi jogi helyzetét vizsgálja illetve jogsértés esetén perbeli képviselettel fellép a jogaikban sértettek védelmében. Nemzetközi kutatási és képzési programjaival évek óta küzd a hátrányos megkülönböztetés ellen.A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa és az ERRC igazgatója 2008-ban együttműködési megállapodást írt alá, amely még szorosabbra fűzte az intézmények közötti jó kapcsolatokat.
A megbeszélés során a kisebbségi biztos kifejtette véleményét az ERRC hazai munkájáról, valamint a résztvevők megvitatták együttműködésük jövőbeni lehetséges formáit.