"A romák részvétele a felsőoktatásban"
2008-06-10 |
A Jedlik Ányos kutatási program eddig elért eredményeit mutatták be "A romák részvétele a felsőoktatásban" című műhelybeszélgetésen, melynek moderátora dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos volt.
A romák részvétele a felsőoktatásban címmel rendezték meg azt a műhelybeszélgetést, mely a Jedlik Ányos kutatási program esélyegyenlőséggel kapcsolatos továbbképzés eddigi eredményeiről számolt be. Dr. Kállai Ernő, a rendezvény nyitó előadásában elmondta, hogy a programnak köszönhetően az elmúlt években egyre több tanuló jelentkezett a felsőoktatási intézményekben olyan kurzusokra, melyek a roma kisebbség kultúráját, életét mutatják be. A romológiával foglalkozó tárgyak segíthetik a kisebbségi jogok és az esélyegyenlőség érvényesülését is a felsőoktatásban.
A rendezvényen bemutatásra került a spanyol José Eugenio Abako Alcalde könyve is, Cigány gyerekek az iskolában címmel, mely a Nyitott Könyvműhely gondozásában jelent meg.