II. Cigány Értelmiségiek Országos Tanácskozása
2008-04-11 |
Összefogással kell megteremteni a cigányság felemelkedéséhez vezető utat - mondta Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos az országos cigány értelmiségi konferencián.
Második alkalommal került sor az Országos Cigány Értelmiségiek Tanácskozására, a MTA Dísztermében. A Lakatos Menyhért író emlékére rendezett tanácskozás nyitóbeszédét a rendezvény fővédnöke, Sólyom László köztársasági elnök mondta.
A tanácskozáson felszólalt Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, valamint több roma és nem roma származású politikus, országgyűlési képviselő, művész és közéleti szereplő.
A Magyarország legnagyobb lélekszámú kisebbségének helyzetéről, valamint a cigány értelmiségiek helyéről és szerepéről a kisebbségi ombudsman beszédében úgy fogalmazott: "bár még csak „maroknyian" vannak, a magyarországi roma értelmiségieknek kell megfogalmazniuk, hogy milyen útra akarják vezetni a roma népcsoportot, nekik kell megfogalmazniuk, mi az, amit reálisan vállalni tudnak. Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a többség majd megoldja a cigányság helyzetét, ezért összefogással kell megteremteni a felemelkedéshez vezető utat."