Az ombudsmanok nyilatkozata az Emberi Jogok Napján
2008-01-18 |
Mélységes megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy Magyarországon az elmúlt időben egyre inkább felerősödtek a különböző kisebbségi közösségek, és elsősorban a cigányság elleni rasszista megnyilvánulások. A cigányokat csak úgy általában sértő, megalázó, bántó nyilatkozatokat hovatovább már megszoktuk: meglepetést már ritkán okoznak, most azonban egy ismert mozgalom alelnöke közleményében azt fejtegeti, hogy „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét”, illetve a bűnözés terjedésének genetikai vetületére figyelmeztet. E megközelítés, amellett, hogy sérti és megalázza a magyarországi cigányság mélyszegénységben élő, legkiszolgáltatottabb rétegeit, olyan összefüggéseket sejtet, amelyek hangoztatása már évtizedek óta nem fogadható el a demokratikus társadalmakban. Egy emberi jogokat tiszteletben tartó, nyitott európai társadalomban nem engedhető meg és nem fogadható el, hogy magát politikailag legitimnek tekintő mozgalom vezetője ilyen tartalmú nyilatkozatot tegyen. Egy másik, az előzővel szövetséges szervezet pedig a „cigánybűnözés” elleni tüntetést szervezett.
Azt gondoljuk, elérkezett az idő, hogy a magyar társadalom felelősségteljesen gondolkodó tagjai, különösen a választott vezetők, közjogi méltóságok, határozottan megszólaljanak és elítéljék a nyilvánosság előtt is az ilyen és hasonló tartalmú megnyilvánulásokat. Minden jóérzésű embernek el kell ezen gondolkodnia, egy demokratikus gondolkodású közjogi méltóságnak, politikusnak pedig kötelező.
Budapest, 2007. december 10-én, az Emberi Jogok Napján.
Kállai Ernő kisebbségi jogok országgyűlési biztosa | Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos | Szabó Máté |