Lakhatási problémával kapcsolatos panasz, a cigány kisebbség érintett az ügyben.

A beadványtevő panaszában előadta, hogy gyermekkorában átmeneti nevelésbe vették, amely nagykorúságával szűnt meg. 2004 októberében az otthonteremtési támogatás összegének felhasználásával vásárolt egy jelentős felújításra szoruló tanyaépületet. Ekkor még nem tudta, hogy a lakóház nagyobb része engedély nélkül épült, erre sem ügyvédje, sem utógondozója, sem a közreműködő hatóságok munkatársai nem hívták fel a figyelmét. A család a szűkös hely miatt az épület bővítésébe kezdett, azonban erre a telek nagysága miatt az építésügyi szabályozás nem adott lehetőséget. Az építésügyi hatóság ezért nem csak a toldaléképítmény, hanem a megvásárolt ingatlan egy részének lebontására is kötelezte a panaszost. Miután azonban ő később elvesztette az ingatlan tulajdonjogát, az építésügyi hatóság részben hatályon kívül helyezte a bontást elrendelő határozatát. A roma panaszos szerint ez arra a feltevésre adhatott alapot, hogy az eljáró hatóságok a nem cigány származású új tulajdonos ügyének intézésekor kedvezőbben értelmezték az építésügyi előírásokat, mint az ő esetében. A beadványtevő és kiskorú gyermekei számára az egyetlen lehetőség lakhatási problémájuk rendezésére, ha az önkormányzat bérlakást utal ki számukra.

A panasz kapcsán – az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 17. §. (1) bekezdése alapján – vizsgálatot indítottunk annak tisztázása céljából, hogy sérültek-e a panaszos alapvető jogai a hatóságok eljárása következtében, illetve ha megállapítható valamilyen visszásság, úgy az összefügg-e az érintett család roma származásával. A vizsgálat során felkerestük a település polgármesteri hivatalát és átvettük a vonatkozó iratok másolatait, valamint tájékoztatást kértünk az ügyintézőktől a beadványtevő otthonteremtési támogatása folyósításának körülményeiről, a volt ingatlanát érintő építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a panaszos családja ügyében tett családvédelmi intézkedésekről.

A vizsgálat során megismert tények alapján kijelenthető volt, hogy a panaszos egy számára hátrányos ingatlanvásárlásba bonyolódott, és ennek lett következménye a vele szemben indult építésügyi hatósági eljárás. Ez utóbbi kapcsán a panaszos elsődlegesen azt kifogásolta, hogy az építésügyi hatóság annak az épületnek a lebontására kötelezte, amelyet a városi önkormányzat más szervezeti egységeinek a közreműködésével, sőt az általuk folyósított otthonteremtési támogatás igénybevételével vásárolhatott meg. Az építésügyi eljárásokat jogi szempontból értékelve kijelenthető, hogy a hatóság mind a bontás elrendelése, mind a bírságok kiszabása során a törvényesség betartására törekedett. A hatályos jogszabályok alapján kötelessége volt fellépni a tudomására jutott engedély nélküli építkezés ellenében. A bontásról szóló határozatot nem azért vonták vissza, mert más személy tulajdonába került az ingatlan, hanem egy ügyészségi óvásnak tettek eleget.

A panaszost ért sérelem úgy foglalható össze, hogy olyan földterület és lakóépület vásárlására fordította az otthonteremtési támogatást, amely nem volt alkalmas családja lakhatásának biztosítására. A panasz kapcsán tehát – a panaszos lakóingatlanát érintő hatósági eljárások és a gyermeki jogok érvényesüléséhez szükséges intézkedések mellett – alapvetően annak vizsgálata volt szükséges, hogy azon hatóságok, amelyek az adásvételi szerződés alapján az otthonteremtési támogatás folyósításában közreműködtek, eleget tettek-e az eljárásukat szabályozó előírásoknak. Az Obtv. 16. § (1) bekezdése és 29. § (4) bekezdése értelmében azonban nem csak egy konkrét jogszabályi rendelkezés be nem tartása minősülhet visszásságnak, hanem a hatóság bármilyen olyan tevékenysége (cselekvése vagy mulasztása) is, amely alapvető jog sérelmét vagy annak közvetlen veszélyét idézi elő. Megállapítható volt, hogy az ügyben eljáró városi gyámhivatal – a kijelölt utógondozó, és az értékbizonyítványt kiállító illetékes adóosztály közreműködésével – egy beépítésre alkalmatlan telken található, építési engedéllyel nem rendelkező, és ezért részleges bontásra kötelezett épület megvásárlásához folyósította az otthonteremtési támogatást. Az ügyintézés során történt hiányosságok – amelyek megítélésünk szerint a nemzetközi joggyakorlatban ismert maladministration fogalomkörébe tartoznak – jelentős részben hozzájárultak ahhoz, hogy a panaszos az őt megillető támogatás összegéből nem tudott megfelelő lakhatási feltételeket biztosítani családja számára. Azt a visszásságot, hogy a panaszost megillető otthonteremtési támogatást nem megfelelő célra használták fel, az országgyűlési biztosi eljárás keretében nem lehetett orvosolni. A szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megelőzése érdekében azonban az Obtv. 21. §-a alapján kezdeményeztük, hogy a városi önkormányzat gyámhivatala az otthonteremtési támogatás jövőbeni megállapításakor – szükség szerint az építésügyi hatósággal együttműködve – fokozott körültekintéssel vizsgálja: a megvásárolni kívánt ingatlan alkalmas-e, illetve alkalmassá tehető-e a kérelmező lakhatásának biztosítására. A kezdeményezéssel a jegyző egyetértett.

Tekintettel arra, hogy az önkormányzati lakásokkal való gazdálkodás a közgyűlés döntési jogkörébe tartozik és a hatályos jogszabályok csak bizonyos feltételek esetén – így különösen az élet- és testi épség veszélyének elhárítása érdekében – teszik kötelező feladattá a szállás biztosítását, nem tettünk kezdeményezést az ügynek ebben a vonatkozásában. Az Obtv. 18. § (3) bekezdése alapján azonban felkértük a város polgármesterét, hogy – különös tekintettel a panaszos kiskorú gyermekei jogainak érvényesülésére – vizsgálja meg: az önkormányzat elő tudja-e segíteni a panaszos és családja lakhatási nehézségeinek rendezését bérlakás biztosításával.