A magyarországi bolgárok szétszórtan élnek az ország mintegy 170 településén de Budapesten és környékén él kétharmaduk, elsősorban a Csepel-szigeti Halásztelken, Szigetszentmiklóson, de nagyobb számban élnek Miskolc környékén és Pécsen. A viszonylag kis létszám és a szétszórt elhelyezkedés ellenére a hazai bolgárok megőrizték a századok folyamán etnikai identitásukat és nyelvüket. Ennek valószínűleg az az oka, hogy mindenütt etnikailag zárt tömbben és meghatározott foglalkozást űztek (az ún. bolgárkertészek). A bolgárkertészek általában nagyvárosok szélén helyezkedtek el, ahol a kertet egy-egy család üzemszerűen művelte, alkalmazva a modern zöldség- és gyümölcstermesztés fortélyait. Ezek a bolgár kertészcsapatok néprajzilag egységesek voltak, Magyarországra elsősorban két községből, Polikraistéből és Draganovóból érkeztek.
Magyarországra a hazai bolgárok több hullámban telepedtek be. A 15. században a törökök elől menekülve a bolgárok Magyarországon is megtelepedtek. A bevándorlók következő hulláma a török hódoltság után, az 1699-ben kötött karlócai Békét követően kereskedőként érkezett az országba.
A kertészettel foglalkozó bolgárok csoportja a 17. és a 18. század fordulóján indult útnak, elsőként az észak-bulgáriai Ljaszkovec községből. A magyarországi bogárok fele két településről, Polikraistéból és Dragánovoból származik Kezdetben a bolgár nép körében hagyományosan kialakult vándormunkásság, az ún. “gurbet” keretében ingáztak időszakosan összeállt csoportjaik szülőföldjük és az Osztrák-Magyar Monarchia között. 1914-ben 5204 hivatalosan regisztrált személy dolgozott a Monarchia területén. Nem tagolódtak be magyar társadalom szervezetébe, hanem etnikailag zárt szigetet alkotva a hagyományos paraszti értékrendre és gondolkodásmódra támaszkodva megőrizték gazdasági önállóságukat, különállásukat és etnokulturális sajátosságaikat.
A “banda” (taffa) a bandagazda (gazda) - a bolgár szó magyar átvétele - vezetésével katonás fegyelemmel, látástól-vakulásig dolgozott. A kertészek együtt érkeztek, egy helyen aludtak és dolgoztak. A társulás tavasztól őszig tartott, amikor a megszerzett anyagiak részarányos felosztása után visszatértek hazájukba, majd tavasszal ismét visszatértek Magyarországra.
Mindenütt, ahol letelepedtek; meghonosították az intenzív, öntözéses zöldségtermesztést. A bolgár kertészek egyfelől hiányt pótolnak a kertgazdálkodásban, másfelől új szükségleteket teremtettek és elégítettek ki. Általában a nagyobb városok szélén bérelt földön, viszonylag kis területen a piaci igények kielégítésére termeltek, az iparosodó régiók, városok zöldségigényét biztosították. A bolgárok honosították meg Magyarországon a padlizsánt. Az első világháborút követően a gazdák egyre inkább több évre szóló földbérletet kötöttek, sokan földet, házat, lakást vásároltak, nem jártak évente haza, sőt ide nősültek. A hosszabb időt Magyarországon töltő és itt dolgozó kertészek és kereskedők 1914 nyarán létrehozták a Magyarországi Bolgárok Egyesületét, amely azóta is folyamatosan működik. Egyre többen szegték meg a vándormunkásság korábban íratlan normáit, feleségüket és gyermekeiket is magukkal hozták. Ennek egyenes következménye volt, hogy a munkaszervezet a társulásos kertművelésről a családi művelés felé mozdult el.
A folyamatos letelepedés időszaka a két világháború közötti években kezdődött, és a 40-es, 50-es évek elejéig folytatódott. A második világháború után a gazdaság szocialista átalakulása, az 50-es évekre kialakult nemzetközi helyzet, a Kertész Szövetség 1951-ben történt felosztása hivatalosan is véget vetett a migrációnak. A mezőgazdaság kollektivizálása, a bolgár gazdaságok kisajátítása, az iparosítás, az urbanizáció szétfeszítette a hagyományos életkereteket
Részben közadakozásból, részben a bolgár állam és társadalom támogatásából, valamint eredményes gazdálkodásuk révén önfenntartóvá váltak, ami nagymértékben hozzájárult autonómiájuk megőrzéséhez. Ehhez az is hozzájárult, hogy a magyarországi bolgárok mindig szoros kapcsolatot tartottak fenn az óhazával, és megőrizték állampolgárságukat. Oktatási és vallási szükségleteik kielégítésénél a bulgáriai pravoszláv egyházra, majd később a bolgár közoktatási minisztériumra támaszkodtak.
Részlet Doncsev Toso „Bevándorló kertészekből - bolgár kisebbség”c. tanulmányából
(Megjelent a Nemzetiségi Néprajzi Tanulmányok sorozat "Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából" c. (Szerk. Eperjessy Ernő) számában 1996-ban. Forrás: http://archiv.meh.hu/nekh/Magyar/bolgarKonyv.htm
„Ugyan a Pest-környéki bolgárok is alapítottak három termelőszövetkezetet, ám a későbbi gazdasági és politikai megfontolások az etnikai alapon szerveződő termelést megnehezítették, illetve lehetetlenné tették. Sok vidéki bolgár gazda kényszerűségből, illetve józan gazdasági érdekből a pesti agglomerációba települt, és itt - főleg Csepel szigeten - folytatta árutermelő tevékenységét. Kertészkedő foglalkozásukat sokan feladták, magyar munkaszervezetben, az iparban vállaltak munkát és jövedelmüket az ún. kétlakisággal, háztáji termeléssel egészítették ki. A vázolt politikai, gazdasági, társadalmi változások természetszerűleg etnikai következményekkel is jártak.
A magyarországi bolgár diaszpórára a két világháború közötti időszakban, sőt az 1950-es évek elejéig a főleg mezőgazdasági fizikai munkát (kertészetet) családi-nagycsaládi keretben végző endogám (mindkét szülő azonos nemzetiségű) családból származó és abban élő, Bulgáriában vagy zömében bolgár környezetben nevelkedett kétnyelvű, de főleg bolgárul beszélő, bolgár állampolgárságú típus volt a jellemző. Napjainkra és az elkövetkezendőben egyre inkább egy olyan típus lesz az uralkodó, aki többnyire magyar munkaszervezetben, részben szellemi munkát végez, endogám családból származik, de etnikailag exogám (az egyik fél más nemzetiségű) házasságban él, részben vagy teljesen Magyarországon nőtt fel, kétnyelvű, de többnyire a magyar nyelvet használja és utódainak általában magyar állampolgárságot választ, értékorientációjára, viselkedésére és gondolkodásmódjára a magyar minta jelentős befolyást gyakorol. […]
E változások egyben megnehezítik a magyarországi bolgárok statisztikai számbavételét is, hiszen felmerül a kérdés, hogy a szubjektív önbevalláson, önazonosításon kívül milyen objektív kritériumot vehetünk alapul. A nemzetiségi, vagy etnikai csoporthoz tartozás megállapításának bizonytalanságára és nehézségeire utalnak a vonatkozó tanulmányok és a magyarországi összeírások is. A bolgárok esetében az eredeti rendezőelv, amely szerint (mind a mai napig) a Bolgár Köztársaság Nagykövetsége nyilvántartja az áttelepülteket, az a bolgár állampolgárság volt. Korábban a nemzeti hovatartozás és az állampolgárság esetében magyarországi viszonylatban szinte teljes volt a megfelelés, ha azoktól a nőktől eltekintünk, akik házasságkötés révén vették fel férjük állampolgárságát. (Bolgárnak az számított, aki egyúttal bolgár állampolgár is volt.) A második világháború idején, s azt követően, illetve 1958-ban a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság között a kettős állampolgárságú személyek állampolgársága rendezéséről aláírt egyezmény kapcsán több száz bolgár vette fel a magyar állampolgárságot. Így viszonylag pontos statisztikai adatokkal csak a bolgár állampolgárságú személyekre vonatkozóan rendelkezünk, hiszen a KSH felvételben a bolgár nemzetiség idáig nem szerepelt. A bolgár állampolgárok száma az utóbbi 10 évben gyakorlatilag alig változott, 1991-ben 1834 fő rendelkezett letelepedési engedéllyel. […]
A népesség összetétele eltér a magyar és a bolgár átlagtól, viszonylag nagyobb a férfiak aránya, az említett lakosság mintegy 50%-a 50 éven felüli, 11%-a 18 éven aluli. Az újszülöttek többségét, ha exogám házasságból származnak, magyar állampolgárként jegyzik be. A bolgárok szétszórtan, többnyire családokra atomizálódva élnek egész Magyarország mintegy 170 településén, kétharmaduk Budapesten és környékén. Számottevő bolgár népesség található a Csepel-szigeti Halásztelken, illetve Szigetszentmiklós, Miskolc környékén és Pécsett. Az iskolai végzettség szerinti tagozódás egyben a társadalmi rétegek egyéb jellemzőire is utal. A népesség fele általános iskolai, vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik, amely nagyjából megegyezik az 50 éven felüli népességgel. Közülük kerülnek ki elsősorban azok, akik hagyományos foglalkozásokat űznek, avagy nyugállományba vonulásuk előtt a kertészek, szövetkezeti tagok, kereskedők, fizikai dolgozók voltak. A népesség 1/6-a középfokú végzettséggel, gimnáziumi, technikai, szakközépiskolai, illetve szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. Ez a réteg főleg az első generáció utódaiból verbuválódik. A népesség 1/6-ának van egyetemi, főiskolai diplomája. A felsőfokú végzettségűek 15%-os, különlegesen magas aránya a Magyarországon végzett, vagy később áttelepült értelmiségiekből, illetve az itt születettekből tevődik ki. Az első nemzedék és a második, illetve a harmadik generáció aránya 2/3:1/3-hoz. A második nemzedék alig több mint fele endogám családból származik, de a mai házasságkötések fele már exogám, az értelmiségiek 98-99%-a vegyes házasságban él.