Nyomtat
:: HU :: Sajtószoba :: Sajtóközlemények ::
A jövő nemzedékek-, az adatvédelem-, és a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának közleménye a Kemény István-díj átadása alkalmából

2009-04-22 12:49

A Kemény István-díj első alkalommal történő átadása alkalmából fontos feladat megemlékezni mindazokról a civil szervezetekről is, akik - a kutató emlékéhez híven - elkötelezett és bátor küzdelmet folytatnak a szabadság, az emberi jogok és a demokratikus értékek védelmében. Különös aktualitást ad ennek az, hogy társadalmunkban lassan már elfogadottá és mindennapossá válik a gyűlöletbeszéd, és egyre kevesebben vannak, akik határozottan fellépnek a kiszolgáltatottak védelmében. Az elmúlt időszakban azonban a civil szféra képviselői valódi függetlenségükről tettek tanúbizonyságot akkor, amikor kiálltak fontos emberi jogi kérdések mellett, vagy felemelték a szavukat a jogtalanság, az igazságtalanság, az emberi jogok megsértése ellen. Egy jogállamban a tudósok, gondolkodók mellett a demokrácia őrei a jogvédő szervezetek, akiknek ezúton szeretnénk köszönetet mondani azért, hogy munkájukkal, állhatatosságukkal, nyilatkozataikkal - egymással együttműködve és külön-külön is - segítik, támogatják az alkotmányos értékek érvényesülését.

 

Tisztelettel és a jövőbeni együttműködésben bízva köszönjük tehát az emberi jogok érvényesülése érdekében folytatott proaktív, együttműködő munkát valamennyi civil szervezetnek. Külön köszönet illeti az elmúlt időszak aktivitásáért a következő szervezeteket:

 

Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány

Európai Roma Jogok Központja

Magyar Helsinki Bizottság

Magyarországi Roma Parlament

Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda

Roma Polgárjogi Alapítvány

Társaság a Szabadságjogokért

 

 

Budapest, 2009. április 22.

 

 

 

Dr. Fülöp Sándor                                                   Dr. Jóri András                                                     Dr. Kállai Ernő


1051 Budapest, Nádor u. 22. Tel.: (06-1) 475-7100 Fax: (06-1) 269-1615 e-mail:info@kisebbsegiombudsman.hu
copyright© 2007. Powered by SiteEngine Wombat