Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos hivatalba lépésekor ígéretet tett arra, hogy ellátogat az ország azon településeire, ahol nemzetiségi közösségek élnek, mert fontosnak tartja, hogy személyesen is tájékozódjon a vidéken élő kisebbségek helyzetéről és találkozzon azok képviselőivel. Országjáró körútjának második állomása Vas megyében volt, ahol az ombudsman kétnapos látogatása során ellátogatott több nemzetiségi intézménybe és találkozott a kisebbségi közösségek vezetőivel, képviselőivel. A kisebbségi biztos először az ország legnyugatibb településére, Felsőszölnökre látogatott, amely a magyarországi szlovén közösség legnagyobb falva. Az ombudsman itt találkozott Ropos Mártonnal, az Országos Szlovén Önkormányzat elnökével akivel áttekintették a szlovén közösség helyzetét. Az országos önkormányzati elnök tájékoztatást adott a 2006. évi önkormányzati választások tapasztalatairól, a szlovén oktatás eredményeiről, problémáiról, valamint az anyaországgal való együttműködésről. Dr. Kállai Ernő a településen megtekintette a Kossics József Kétnyelvű Általános Iskolát és Óvodát is, ahol bővített nyelvoktató típusú szlovén nyelvi képzés folyik. Az intézmény pedagógusai nagy szerepet vállalnak a falu kulturális életének szervezésében is; énekkart, színjátszócsoportot, néptánccsoportot és fúvószenekart is vezetnek.
Szentgotthárdon a kisebbségi biztos látogatást tett a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahol a szlovén nyelvet emelt óraszámban tanítják. Az intézmény 2005-től integráltan általános iskolai, alapfokú művészeti és gimnáziumi oktatást lát el. Az igazgató, Pénzes Tibor, elmondta, hogy a szlovén nyelv átadását nagyban nehezíti az, hogy a mai szülő generáció már nem beszéli az anyanyelvét otthon. A munkalehetőség hiánya, a német nyelvterület közelsége, „elszívó hatása" még jobban felgyorsítja az asszimilációt. A szlovén nyelv megőrzése - az ún. zsákfalvakban, mint pl. Felsőszölnök - a zárt közösségekben sikeresebb. A szlovén nyelv azonban nem jelent előnyt a munkaerőpiacon, a ljubljanai felsőfokú képzésen résztvevők nagy része pedig kint marad Szlovéniában, nem tér haza, nem építi tovább a helyi közösséget.
Szentgotthárdon az ombudsman megtekintette a Gotthárd Tv, a Rádio Monoster és a Porabje c. lap szerkesztőségét is. A Porabje hetente megjelenő kulturális és közéleti jellegű újság, a magyarországi szlovének nemzetiségi hetilapja. Szukics Marianna főszerkesztő a kisebbségi biztosnak elmondta, hogy a lap elsődleges célja az anyanyelven történő tájékoztatás, valamint a szlovén anyanyelv és identitásának megőrzése, fejlesztése, kulturális és vallási értékek közvetítése. Az újság szerkesztősége a Szlovén Kulturális és Információs Központban kapott helyet, és ugyanitt található a Radio Monoster stúdiója is. A 2000 közepétől működő szlovén nyelvű rádió főszerkesztője Mukics Ferenc beszámolt a rádió működéséről, anyagi nehézségeiről is az ombudsmannak, aki biztosította őt támogatásáról, hiszen a rádiónak fontos szerepe van a szlovén nyelv megőrzésében, ápolásában. A Vas megyei körút másnapján Dr. Kállai Ernő Szentpéterfára látogatott, ahol megtekintette a Két Tanítású Nyelvű Általános Iskolát, mely a horvát kisebbség egyik fontos oktatási intézménye a térségben. Az igazgató asszony, Paukovitsné Horváth Edit tájékoztatást adott az intézmény és a nemzetiségi oktatás helyzetéről. A beszélgetésen jelent volt Szentpéterfa polgármestere, valamint az Országos Horvát Önkormányzat elnöke Hepp Mihály is. A kisebbségi biztos Szombathelyen találkozott a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőjével, Dr. Séfer Sándorral, aki ismertette a Vas megyében működő kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének tapasztalatait. A megbeszélés után a kisebbségi biztos is, és előadást tartott a kisebbségi joganyag időszerű problémáiról, valamint ismertette az azok megoldására kidolgozott javaslatait. A kisebbségi önkormányzati vezetők ezután beszámoltak az önkormányzati munkával kapcsolatos tapasztalataikról, valamint az általuk képviselt közösséget foglalkoztató kérdésekről. A résztvevők közük többen is szóltak a kisebbségi oktatás nehézségeiről, valamint a kisebbségi önkormányzatok nem megfelelő finanszírozásáról. Az ombudsmani látogatás egyik utolsó állomása volt a szombathelyi Esélyek Háza, ahol Dr. Kállai Ernő az intézmény vezetőjével, Tüttő Mártával folytatott rövid megbeszélést. Az Esélyek Háza hálózat jelentős szerepet játszik abban, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő, kisebbségi közösségekhez tartozó állampolgár, sérelmeivel bátran és közvetlenül fordulhat a kisebbségi biztoshoz, hiszen az intézmények hetente legalább két alkalommal biztosítanak ügyfélfogadást a kisebbségi biztos hatáskörébe tartozó ügykörben, majd a panaszt továbbítják az ombudsman felé. A Vas megyei látogatás egyik fontos része volt az, hogy a kisebbségi biztos munkatársai több településen is tartottak személyes panaszfelvételt az azt igénylőknek.
Dr, Kállai Ernő Vas megyei látogatásának zárásaként a sajtó munkatársaival találkozott, majd látogatást tett a Magyar Televízió Szlovén Nyelvű Adásának Szerkesztőségében, ahol Doncsecz Ibolya főszerkesztő asszony és Mukics Dusán újságíró fogadta.
|