1990-ben április 8-át a cigány kultúra és egyben a faji megkülönböztetés veszélyeire figyelmeztető nappá nyilvánították. Azóta minden évben, a Nemzetközi Roma Napon lelkiismeret vizsgálatot tarthatunk, vajon jó irányba tartunk-e, a romák életfeltételei javultak-e, van-e okunk az ünneplésre.

Kevéssé ismert, hogy április 8. nemzetközi roma ünnep. 1971. április 7-12. között tartották London mellett az első olyan jelentős nemzetközi találkozót, amelyen a roma közösségek képviselői gyűltek össze. A kezdeményezők közt volt Grattan Puxon és Donald Kenrick Angliából, Jarko Jovaniem Jugoszlávióból, Matéo Maximoffen Franciaországból. Párizs már a 60-as évek óta a nemzetközi roma mozgalom szervezőjévé vált, a Comité International de Tzigane szervezte meg az első nemzetközi roma konferenciát. Ebből az alkalomból alakult meg a Nemzetközi Roma Unió (IRU). A londoni találkozóra 14 ország roma szervezetei küldtek képviselőket, ott fogadták el a zászlót és himnuszt a mozgalom jelképeként. Ennek eredete még az 1933-ban Bukarestben tartott tárgyalásokon, valamint a francia bizottság által használt zászlókra vezethető vissza. A kék szín az égre, a zöld szín a földre, a piros kocsikerék pedig Indiára, a szülőföldre utal, és éppen ezt fogadták el a londoni találkozón. Sőt, a cigány helyett a roma szó használatáról a résztvevők többsége is akkor döntött, miként az ENSZ-szel – azon belül az UNESCO-val való együttműködésről is, ugyanis a kulturális örökség ápolása és az oktatás fontos, közös ügy. Hivatalosan egyébként a Nemzetközi Roma Unió csak 1977-ben alakult meg, és az ENSZ albizottsága a romákat sajátos etnikai csoportként 1977 szeptemberében ismerte el, a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció megelőzése céljából. Az IRU második világkonferenciáját 1978-ban Genfben tartotta, akkor már 26 országot képviselve. Ez a szám lehetett volna még több is, de néhány szocialista ország, például Csehszlovákia nem engedte meg a részvételt a romáknak. 1979 márciusában az ENSZ a független szervezetek körébe illesztette az IRU-t, és lényegében ezzel az aktussal ismerte el. 1981-ben Göttingenben került sor a harmadik világtalálkozóra, ahol felvetették, hogy a német kormány a nácizmus roma áldozatainak fizessen kárpótlást. Az 1990-es varsói világkonferencián döntöttek a nemzetközi megemlékezést és saját identitásukért, kultúrájuk megbecsüléséről szóló ünnepről. A 2000-ben Prágában tartott ötödik világkonferencián 40 ország küldöttje fogadta el az új programot és választott új, cseh elnököt a szervezet élére. Végül a hatodik világkonferencia helyszíne az olaszországi Lancin volt, ahol a lengyel Stranislaw Stankiewicz-et választották elnökké. Közben szaporodtak az egyéb nemzetközi együttműködést segítő szerveződések, például a Roma Nemzetközi Kongresszus (RNC), majd 2005 szeptemberében az Európai Romák és Vándorok Fóruma.

Azóta, hogy 1990-ben, április 8-át a cigány kultúra és egyben a faji megkülönböztetés veszélyeire figyelmeztető nappá nyilvánították, minden évben, a Nemzetközi Roma Napon lelkiismeret vizsgálatot tarthatunk, vajon jó irányba tartunk-e, a romák életfeltételei javultak-e, van-e okunk az ünneplésre. A közhatalom szereplői és a pártok megtették-e a szükséges jogi, szociális és politikai lépéseket a romák életfeltételeinek a javítására?  A romákra súlyos nyomás nehezedik, a társadalmi előítéletesség, a növekvő szociális, gazdasági különbségek, a leszakadás olyan tehertétel, amely a hagyományok őrzését, önfeledt ünneplését háttérbe szoríthatja. Feszítő ellentmondás, hogy miközben a romák kulturális örökségét és kulturális teljesítményét a többségi társadalom értékeli, a kisebbségi hovatartozás napi megélése és egy jelentős társadalmi csoport kollektív kirekesztettsége, integrálatlansága az iskolai szegregáció, a lakhatás és a munkához jutás, a szakképzés hiányai miatt - jóval kevesebb embernek okoz morális és politikai aggodalmat.

1971. április 8-án India hivatalosan is elismerte a roma népet, nyelvüket és zászlajukat. Ennek a népnek a történelmében szerepel az exodus, a faji alapú rendészeti intézkedések sorozata, a náci koncentrációs táborokba zárás. 1989 óta a piacgazdaságra áttéréssel, Közép-és Kelet-Európában életfeltételeik drámai romlása is már e nép újabb történelmének része, miként az átlagosan 15 évvel rövidebb várható élettartam. Ahhoz, hogy történetük kedvező irányú fordulatot vegyen, a romák országon belüli szerveződése és nemzetközi szintű együttműködése hozzájárulhat. Ez utóbbit szolgálja, hogy 2004-ben az Európai Romák és Vándorok Fóruma, amelyik a jelentősebb cigány szervezeteket képviseli, csatlakozott az Európa Tanácshoz, hogy bekapcsolódjon a közösségeiket érintő döntéshozatalba. Rudko Kawczynki, a Fórum ideiglenes elnöke úgy nyilatkozott: „az európai történelemben először fordul elő, hogy a romákat elismerték. Eddig valamilyen speciális képződménynek, társadalmi jelenségnek, szociális problémának minősítették őket. A történelemben elsőként áll elő, hogy az európai kormányok a romákat nemzeti határokon átnyúló olyan kisebbségnek ismerik el, amely minden európai országban él, és így közös európai feladatot jelent, hogy e közösségnek miként lehet az életkilátásain javítani.” Egyetérthetünk az EBESZ emberi jogokkal és demokráciával foglalkozó intézménye (ODIHR) tapasztalt aktivistájával, Nicolae Gheorghéval, aki szerint a kormányoknak kell a hozzáállását megváltoztatni, mivel ők is felelősek a körülmények jobbításáért, a megfelelő intézményi kapacitások kialakításáért. Tegyük hozzá: azért is, hogy legyen mit és legyen kivel együtt ünnepelni a Nemzetközi Roma Napot.