"Csak azt a gyereket tudom tanítani, akit megismertem"
2008-10-10 |
"Csak azt a gyereket tudom tanítani, akit megismertem" címmel konferenciát tartottak a váci Apor Vilmos Főiskolán. A rendezvény szakmai támogatója Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és a MTA-Miskolci Területi Bizottságának Neveléstudományi Munkabizottsága volt; a bevezető gondolatokat Dr. Sólyom László a Magyar Köztársaság Elnöke mondta.
A konferencia középpontjában a halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásának, nevelésének lehetőségei és kérdései álltak.
Elnök úr beszédében hangsúlyozta, hogy a szegregáció és integráció kérdéseit nem lehet úgy kezelni, mint ahogy azt a politika sokszor megteszi. "Összetett és mély probléma ez, amit egészében kell kezelni."-mondta Dr. Sólyom László.
Dr. Kállai Ernő kisebbségi biztos a konferencia plenáris ülésének levezető elnöke volt, és előadást tartott "Cigányok/romák Magyarországon " címmel, melynek záró gondolataként elmondta: " Napjainkban a romák társadalmi integrációja megállt: a beolvadás nem jelent befogadást, jövedelmet, megélhetést."